Kék liliom

Maggie Stiefvater

Kék liliom

Hollófiúk 3.

Fülszöveg:

Az álom veszélyes műfaj, ám az ébredés talán még veszélyesebb.
Blue Sargentnek szerencséje volt. Életében először olyan barátokra lelt, akikben megbízhat, akik nem vetik ki maguk közül. A hollófiúk befogadták őt, és jóban-rosszban kitartanak mellette.
A szerencsével azonban van egy óriási baj, tudniillik forgandó.
A barátaid elárulhatnak.
Anyukád eltűnhet.
A látomásaid megtéveszthetnek.
A magabiztosságod meginoghat.
A The Bulletin így nyilatkozott az Álomrablókról, a Hollófiúk-sorozat előző kötetéről: „mágikus fondorlatok és idegborzoló események bonyolult szövedéke.” A folytatásban ez a szövedék, ha lehet, még áthatolhatatlanabbá válik, egyik ámulatból a másikba ejtve az olvasót.

Már alig vártam, hogy olvashassam a Hollófiúk harmadik részét. Az első két része is teljesen magával ragadott, azonban a harmadik sem maradt el az előzőektől. :)

"Persephone a kopár hegytetőn állt, csontfehér ruhája redőkbe gyűrődve csapkodott a lába körül, platinaszőke fürtjei bodros felhőként lebegtek a háta mögött."

Jó volt visszatérni a Glendower után kutatók világába. Kicsit olyan volt, mintha hazatérnék.

Akárcsak az előző részek, ez a könyv is bővelkedett titkokban, rejtélyekben. És persze a végére megint odakerült egy jó csavar. Ez utóbbival csak az a baj, hogy nem tudom olvasni a következő részt, így most hónapokig nyugtalan leszek, ha erre a történetre gondolok.

Azonban térjünk a lényegre: Maggie nem okozott csalódást. A szereplők még mindig nagyon jók voltak, végre kicsit jobban rá lehetett látni a kapcsolatukra. Bár ezt sajnos nem vitték túlzásba. Sőt, ahhoz képest, hogy ez a harmadik könyv volt, viszonylag keveset tudni róluk. A történet bár valamennyire pörgött, mégsem volt az a feszített tempójú, mint az előző két kötet. Valahogy.... Nem is tudom, kicsit sok volt a tétovázás, és az olyan részek, amiket nem teljesen értette, miért is kerültek oda, de biztos vagyok benne, hogy a befejező részben mindenre választ kapunk. :)

Jött néhány új szereplő, mint például Piper és Greenmantle - bár utóbbi nem annyira volt új... A cselekmény is mozdult előre, de nem olyan sokat, mint az előző két rész alapján reméltem. Lényegében bár Blue került előtérbe, róla is viszonylag keveset hallottam.

Az egész könyv a következő kötet előkészítése volt. Minden szereplővel történt olyan, ami még jobban fokozta a kíváncsiságomat, és egyikre sem kaptunk választ. Sőt, Piper egy külön rejtély. Mondhatnám, hogy eszetlen nőszemély, és részben igazam is lenne, de ott van a másik része - mégpedig az, hogy a hatalom, és a dicsőség utáni vágya hajtja előre. Persze Adam új gondolatai, vágyai, és az új, mágusi képessége is valószínűleg fontos szerepet fog kapni a Hollókirály-ban. Ahogy Ronan egyre bonyolultabb és veszélyesebb álmi is. És remélhetőleg Gansey is vissza fog térni a régebbi önmagához. Mindegyik szereplő ismét rengeteget változott, és néhány fontos infót is megtudtunk róluk, aminek a fényében már sokkal másabbnak tűnnek.

Blue most megint úgy-ahogy, de a középpontba került. Néha nem értettem a kitöréseit. Persze, jogos, én is indulatos lennék, ha az anyám eltűnne, de ez nem magyarázat arra, hogy a legapróbb baromságon is felkapja a vizet. Néha már-már irritáló volt.

Gansey már nem annyira az a furcsa, de mégis vonzó fazon, aki eddig volt. Valahogy megváltozott, de hogy pontosan miben, ezt nem tudom, ahhoz túl keveset szerepelt, hogy erre rájöjjek. Most úgy tűnt, kicsit visszább vett magából, bár az kétségkívül szimpatikus volt, mikor Ronannel segítettek Adamnek a tárgyaláson.

"– A lánynak kutya baja! – nyugtatta meg Gansey-t Jesse.
– Az eszem tudta – felelte Gansey. – De a szívem nem."

Ronan eléggé megijesztett, mikor kiderült, hogy néha milyen veszélyben van az álmaiban. kíváncsi lennék arra a bizonyos gyilkosos dalra, amivel mindig szívat mindenkit. A könyv egyik, ha nem a legviccesebb jelenete az volt, mikor megmutatta Gansey-nek az új, jó dalt, amit talált. :) De megmaradt a piszkálódós énje is, és ennek örülök. Feldobta a könyv hangulatát. :)

"– Nektek halállistátok is van? – vágott közbe Ronan. – Ez nagyon durva! Én is rajta vagyok?
– Néha azt kívánom, bárcsak rajta lennél – felelte Blue."

Adam képessége egyre érdekesebb, és egyre furcsább. De legalább jól kezeli. Tetszik, hogy egyre kevesebbet nyavalyog, inkább próbálja fejleszteni magát. És a Ronannel való kapcsolatuk is kezd előbb kerülni, néha igencsak furcsa kis gesztusokban, mint például:

"Rövid sistergést követően ismerős dallam harsant fel a szalagról. Noah persze rögtön bekapcsolódott.
– Bumm, egy és két…
Adam és Blue egyszerre csaptak le a megállító gombra. A kazetta olyan erővel lökődött ki a lejátszóból, hogy Noah is alig bírta elkapni.
– Ez a dal! Mit keres ez a magnóban? – kérdezte felháborodottan Blue. – Ezt hallgatod kikapcsolódásképpen? Hogyan került ki az internetről?
Noah vihogva mutatta meg nekik a kazettát. Házilag gyártott címke virított rajta, amin ez állt Ronan kézírásával: PARRISH HONDAYOTA TIME. A másik oldalon pedig: TRAGACS-KARAOKE."

Noah nagyon hiányzott. Alig szerepelt, és ha mégis, akkor vgay szinte jelentéktelen volt, vagy nagyon félelmetes.

Greenmantle az utolsó résznél megfutamodott. Amúgy is kissé hibbantnak tűnt, nekem legalábbis, de attól még egy érdekes, kedvelhető karakter. És persze, megint egy olyan könyv, ahol a tanár a gonosz. :)

"– Ja, csak eszembe jutott, hogy ma megismertem Niall Lynch fiát.
– Ő is olyan szemét, mint az apja? – kérdezte Piper.
(…)
– Valószínűleg. A kis köcsög! Alig várom, hogy megbuktassam"

Pipert, mint említettem, a hatalomvágya hajtja, az, hogy ő is legyen valaki. Érdekes, kiszámíthatatlan karakter, egy újabb színfolt. Elsőre butának, sekélyesnek tűnt. Másodjára még mindig a sekélyes jelző jutott eszembe, de mellette még ott van az is, hogy okos, jó tervei vannak, és nem hagyja magát befolyásolni. Erős, érdekes karakter, egy újabb, fontosabb irányítója ennek a szövevényes történetnek.

Persephone utolsó, hogy is nevezzem... megnyilvánulását nem értem. Teljességgel indokolatlan és értelmetlen, hogy így elment. Remélem, nem végleg, és valamilyen formában - akár még önmaga árnyékaként, de visszatér. Remélem, hogy így lesz, mivel egy kissé elkalandozós, titokzatos, de attól még nagyon is szerethető szereplő volt.

Maura visszatérésének örülök, csak Artemus feltűnése zavar. Nem tudom hová tenni ezt a párost, de remélhetőleg a befejező kötetben ők is megkapják a boldog végüket.

És végül egy másik, nagyon fontos szereplő. Gwenllian. Kicsit bolondos, de rengeteg mindent tudhat. Bár néha idegesítő volt, hogy semmire sem adott egyenes választ. Az szimpatikus benne, hogy nem beszélt feleslegesen, ha valamit meg akart magyarázni, hanem inkább cselekedett - gondolok itt például arra, mikor megmutatta Blue-nak, milyen képessége van még.

"Királynőm, királyom
Királyom, királynőm
Kékliliom, liliom, kék
Koronám, madaram
Kardom, kacatom
Kék liliom, liliom, kék"

Tetszett, hogy ismét rengeteg új szereplő lett, és hogy mindegyikük olyan érdekes, titokzatos és különleges mint ahogy az Maggie-nél szokott lenni. Jók voltak a barlangban játszódó jelenetek. És a legütősebb talán Gwenllian felébresztése volt. Minden jól volt megírva, mint mindig, bár kicsit kevésnek, felvezetésnek tűnt.

És ez a felvezetés nem tetszett. Ahogy az sem, hogy ez lett a vége. Ez gy nem jó. Azonnal olvasnám a folytatást, de még legalább fél évet kell rá várnom... Ez pedig, egy ilyen jó, izgalmas könyvnél, felér egy kínzással.

Ajánlom azoknak, akik olvasták a sorozat előző részeit - mindenképp tetszeni fog! De csak akkor, ha türelmes vagy. Ha nem szereted a kegyetlen függővégeket, akkor lehet jobb, ha vársz egy kicsit. :)

Nekem ez 4,5 / 5 volt.